Elképzelem, hogy ott állsz tőlem pár méterre és csak engem nézel, elindulsz felém, oda lépsz, elém szemembe nézel, átkarolod a derekamat és megcsókolsz. Tudom, hogy nem lenne szabad rólad álmodoznom, de nem tehetek róla :$ 

A döntés mindig nehéz. Választhatsz barátságot,szerelmet vagy egyszerre mindkettőt. De a szerelem kizárja a barátságot. Túl fájdalmas is lenne ha békésen kéne tűrd a másik jelenlétét miközben a szíved szakad meg. Tagadni az érzéseket lehet,de nem éri meg. Próbálkozni, élni, szeretni és elengedni kell azt, aminek mennie kell. Talán ennyi az élet titka.

Íme egy lista azokról, amiket nem tanítanak az iskolában: nem tanítják meg, hogy hogyan kell szeretni valakit, vagy hogy hogyan legyél híres, hogyan legyél gazdag.. Nem tanítanak meg arra, hogyan sétálj el valakitől, aki csak kihasznál és nem tanítanak meg arra se, mit mondj egy haldoklónak. Néha úgy érzem, az iskolában nem tanítanak semmi igazán fontosat.

Ez a baj ma a világgal: senki sem mondja ki, hogy valójában mit érez, inkább magunkban tartjuk. Szomorúak vagyunk, de nem sírunk; vidámak vagyunk, de nem táncolunk és nevetünk, sőt sokszor még csak el sem mosolyodunk. Mérgesek vagyunk, de nem üvöltünk; szeretünk valakit, de nem ölelünk. Miért? Mert valójában mind szégyenkezünk az érzéseink miatt és ez a baj ma a világgal.

Tudnod kell, hogyha most közelebb jössz, én nem engedlek el !

Minden film, minden regény azt sugallja, hogy várjunk az igazira… Van, hogy csak a cél lebeg a szemünk előtt, és nem vesszük észre a jeleket. Összetévesztjük az érdeklődést a közönnyel. A komolyat a komolytalannal. Persze az is előfordulhat